Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyermekkori emlékek

2010.03.24

Gézi 1910. okt. 27-én született Lőcsén. Ez azért lényeges, mert nagyszüleimnek három lányuk volt: Marcsi, Nóri, Lili, és mindhármuk első gyermeke, Márti, Gézi és Károly, lánykori otthonukban, Lőcsén született.

 

Gézi (Andika és Edit) apja, apánk, Dr. Timcsák Aladár Lőcsén volt abban az időben törvényszéki bíró, és persze a szülői házban laktak. Lőcse háromnyelvű város volt, és ez a mi családunkra is igaz volt. Nagyanyjának jelenlétében németül beszéltek, egyébként magyarul, de szlovákul is tudtak. Gézinek volt egy dadája, egy szlovák parasztasszony, akitől pici korában megtanult szlovákul, és ez a tény egész életére kihatott.

 

1912-ben Eperjesen laktak, és ott született meg Andika, aki 2 éves korában, 1914-ben meghalt. Ott is lett eltemetve (de később átvitték a hamvait Lőcsére). Majd Kassára kerültek kinevezés útján, ahol 1917-ben megszülettem én, Timcsák Edit.

 

Gézi és én nehéz viszonyok között nőttünk fel, amihez a trianoni béke is hozzájárult, mert ketté szakította Észak-Magyarországot, sok családot kettészakított, és általános szomorúságot okozott. Szüleim és a kortársai remélték, hogy ez csak ideiglenes állapot, és nemsokára visszaáll a régi rend.

 

Sajnos, csalódniuk kellett, így anyám testvérei Budapesten éltek, mi, Timcsákék meg Kassán. Először a határ szigorúan le volt zárva, csak néhány év múlva látogathatták meg egymást a szétszakított családok. („ugyan, mit sírnak a magyarok, hiszen ott a hajózható folyó, a Ronyva”). Ez a hajózható folyó ma is csak egy kis patak. Budapestet és Bukarestet is összetévesztették. Szóval, szomorú és reménytelen idők voltak.

 

A csehszlovák állam kormánya megtiltotta hivatalnokainak, hogy gyerekeiket magyar iskolába járassák, így Gézi szlovák iskolába került, mivel a dadájától megtanult szlovákul. Az elemi iskola után szlovák gimnáziumba, majd a pozsonyi Komensky egyetemre iratkozott be, jogra, amit sikeresen el is végzett, doktorátust szerzett. Gézi szorgalmas, értelmes, jó tanuló volt, bár nem volt kitűnő, de jó eredményei voltak.

 

Miután én hét évvel voltam fiatalabb, mint ő, kisgyermek korából csak szüleink elmeséléséből tudok néhány emléket, amiket most leírok:

Mamuka az ágyra fektetett – talán éhes voltam -, szóval teli tüdőből bömböltem. „Ilyen kis szájból hogy jöhet ki ilyen nagy hang?” – méltatlankodott a bátyám.

Volt egy kis falova. Mamuka hallja, hogy a másik szobában haragosan üvölt Gézi. „Mi a baj?” –„Hát a ló nem akar menni, pedig ütöm az ostorral! Hát persze, mert nem él, hiszen fából van, és nem élő!” – úgy látszik, maga is rájött az igazságra.

 

Gézinek szép, vállig érő loknis haja volt, anyánk büszkesége. Ti. Gézi szép gyerek volt és nagyon jól nézett ki a loknis hajával. De következett az iskola. Ha hosszú hajjal megy, kigúnyolják, bántják. Apám nem szólt semmit, hanem elvitte Gézit fodrászhoz, és levágatta a szép haját. Fiú lett a szép gyerekből. Anyám sokáig nem bocsátotta meg Apusnak e cselekedetét.

Mikor kezdődött az iskolai nyári szünet, a többi fiú szokása szerint, Gézi haját is le kellett nullásgéppel vágatni. Hiszen így nyáron jobban szellőzik a fejbőr, és erősödik a haja. De Gézi nagyon haragudott emiatt. Másnap reggel vette a tükröt, és nézte a kopasz fejét: „Már nőtt egy kicsit!”

 

 

A mappában található képek előnézete Családi képek