Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utolsó emlékem Apámról

2010.05.10

Amikor azon a pénteki napon délelőtt, amikor otthon búcsúzott tőlünk, valahogy másképp tette ezt, mint máskor. Valahol rejtett, mély szomorúságot éreztem belőle. Én épp egy vizsgára tanultam (furcsán épp a „Marx-Lenini filozófiára”, amely akkoriban a mérnököknek is kötelező volt) a nagyszobában a Gyár utcai lakásunkban. Megállt a székem mögött, megsimogatta a vállamat és megkérdezte, mit tanulok. A „tanulj jól”, „légy jó” és „Isten veled” most másképp hangzott, mint máskor. Eredetileg nekem is vele kellett volna mennem, de a tanulás miatt nem mentem. Aznap valahol én is belső szomorúságot éreztem. Úgy éreztem, mintha búcsúzott volna. Az, hogy szombaton és vasárnap nem hallottunk felőle, az szokásos volt, mivel abban az időben ezt senki nem is várta volna. De amikor vasárnap nem érkezett haza, majd hétfő reggel sem, ez már vészjósló volt. Megtudtuk, hogy a Tátrában hóvihar volt. De ez sem volt annyira szokatlan. Telefonok mentek, jöttek, mígnem a mamám hírt kapott, hogy a „Húpacska” mellett megtalálták a holttestét. Rögtön felmentünk a Tátrába, és megláttuk őt még a szokásos hegymászó felszerelésében. Arca nyugodt, méltóságteljes és élethű volt. Le akartam fényképezni, de valahogy, mintha azt kívánta volna – ne tegyem. Mivel ez egy erős érzés volt, nem tettem. Ideadták a vele együtt levő holmikat (többek között a kedvenc „FED” fényképezőgépét, amellyel a kaukázusi fényképeit is készítette, és amely tovább szolgált, egészen a 80-as évek közepéig, amikor is benn égett a Skoda autónkban, amikor azt valaki felgyújtotta, vagy magától kigyulladt).

Senki nem tudott semmit az okról, ami kiváltotta a halált. Később egy diákkori ismerőse, egy orvos, aki  a boncolást végezte, mondta, hogy minden szerve tökéletes állapotban volt – az egyedüli, ami hiányzott – a cukor. Olyan alacsony volt a kimerültség miatt a vércukor-szintje, hogy a szív nem bírta tovább. Mondta – ha akár egy cukorkát eszik, megmenekülhetett volna. De hát ezt így - kivülállóként és utólag - könnyű tanácsolni.  Később Nóra nagymamával még egyszer elmentünk megnézni őt, mivel szerette volna látni. A hullaházban kihúztak egy fiókot, ez volt Miro Prídavok. Aztán mellette volt apám. Itt már tényleg halottnak nézett ki, és én inkább az első képet őrzöm emlékezetemben.

 

A mappában található képek előnézete Családi képek