Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Utazás a Fekete tengerhez és haza, aug 7-12.

2010.03.21

Augusztus 7.:

Korán kelünk, mert 6 után már vár minket az autobusz, amely Szuchumiba, a Fekete tenger partjára szállít minket. Prima betonúton megyünk, a falvak közelében a hagyományos háromszögletű fába berámázott sertésekkel. Autobuszunk irtó sebességgel megy, személyautókat, nagy Pobedákat, Volgákat előzünk! De itt nem félünk. Majd nemsokára meglátjuk a tengert. A műút egész a parton megy. Lenyűgöző látvány, még soha nem láttam a tengert. Bámuljuk a hullámverést, amely a sziklás parton gyönyörű tajtékkal törik meg. Hatalmas a tenger, amely a végtelenbe vész!

Majd nemsokára Szuchumiba érünk. Gyönyörűen, igazán művészileg kiépített város, görög stílus keveredik itt a keleti, arab és grúz stílussal. Mindenütt pálmák és pálmaallék, óriási oleanderek rózsaszín és fehér virágba borulva. A vasúti töltésen, amely a városon át visz, pálmák, virágzó kaktuszok, agavék és mit tudom én, milyen egyéb délszaki növények nőnek. Mint egy csodálatos virágoskert az egész város, csupa exotikus növény. Ahol a vasúti töltés utcák felett halad, szóval, ahol aluljárók vannak, a vasúti síneket tartó betonhíd nem valami modern betonpilléreken, hanem hatalmas, gyönyörű klasszikus ízléssel formált dór oszlopokon nyugszik. A házak is alkalmazkodnak az uralkodó stílushoz, a középületek gyönyörűek, ízléses keveréke a görög és keleti stílusnak mindegyikük. A Turisztická Bázára visznek minket, amelynek vezetője azt mondja, hogy "szi csasz", vagyis „mindjárt” elhelyeznek. A "szi csasz" azonban, mint tudjuk, néha egy órát is jelent, ez olyan, mit a borbélyötperc. Így nem csodálkozunk, hogy csak kb. 3/4 óra múlva jön végre a vezető, hogy menjünk a sátrainkba. Mert ti. nagy, négyszemélyes sátrakban helyeznek el, mindegyikben 4 drótmatracos tiszta ágyneműs ágy. Bezárni a sátrat, persze nem lehet, de ott van a napos, a "gyezsurnij", ahogy itt mondják, az felügyel a holminkra. Bizony, nem veszett el semmink sem, pedig nyitva volt minden.

Elhelyezés után délelőtt ki-ki szórakozhatik, ahogy akar, csak délutánra van közös program. Egy kassai fiúval nyakunkba vesszük a várost, elsősorban a kikötőt nézzük meg. Gyönyörűen van kiépítve és parkírozva a tengerpart. Építészetileg is gyönyörű a sok görög stílusú épület, no meg a sok pálma, fügefa, eukaliptuszfa, oleander stb, stb. Csodás valami. A nagy móló mellett két nagy tengerjáró hajó horgonyzott. Persze, hogy ezeket meg kell néznünk. A mólót ellenben kapu zárja el, és az őr kérdezi, van-e hajójegyünk, mert csak ha van, eresztenek a hajók közelébe. De amikor megmondtuk, hogy mi külföldiek, csehszlovákiaiak vagyunk, és csak meg akarjuk nézni a hajókat, szó nélkül beereszt.

Hát legalább azt is láttam közelről, hogy néz ki egy tengerjáró hajó. Hihetetlenül érdekes. Hiszen mi, szárazföldi patkányok ilyet eddig csak regényekben, filmen és képeken láttunk.

Nagyon szép a város a mólóról, érdekesek a kis motorhajók, amelyek kirándulókat visznek, meg a sok motorcsónak, amelyek mint a villám cikkáznak ide-oda a Szuchumi öböl vizén.

Majd a városba megyünk, nézzük az üzleteket, vásárolunk is. Majd úgy találjuk, hogy a meleg tűrhetetlen, gyerünk a strandra. Ez kb. 2 km ide. Ott összetalálkoztunk társaságunk néhány többi tagjával. Gyorsan levetkeztünk, és usgyi, be a Fekete-tenger langyos, sós hullámai közé. Külön attrakció a hullámverés. Ti. itt szabályszerű, kb. 1/2 - 1 perces időközökben jön mindig a hullám, és csapkodja a partot. Prima érzés, mikor az ember a parton állva egyszer csak nyakig van a hullámban. Majd kijjebb úsztam, ahol állandóan hol hullámhegyen, hol hullámvölgyben voltam. Úgy találtam, legjobb a hullámmal szembe úszni, akkor az ember többnyire nem nyel semmit. Mert nem jó nyelni az enyhén sós vizet. Nem tudom, meddig tudnám elnézni a hullámot, ahogy fehér tajtékot túrva szabályosan ütemesen csapja a partot.

Közeledik a 14 óra, megyünk vissza a Turbázára ebédelni. Ebéd után ismét autobusszal visznek minket a kilátóhegyre, amelynek egész a tetejéig nyúlnak Szuchumi gyönyörű villái. Csodaszépen van ez parkírozva, sok fenyő is van itt, de nem a nálunk található fenyők, hanem valamilyen trópusi fajta. Fenséges a kilátás a hegyről a végtelen tengerre.

Majd ismét lemegyünk a városba, s a kikötőhöz megyünk, ahol kis hajókirándulásra visznek. Némi várakozás után beszállunk egy kis motoros hajóba, amely kb. olyan nagy, mint a Pestről Budára vivő propeller. Indulunk. Ahogy távolodunk a mólótól, annál szebben bontakozik ki Szuchumi látképe a tenger felől a sok heggyel a háttérben. Ezek a Kaukázus utolsó nyúlványai. Élvezem a hullámokat, amelyek lágyan ringatják kis hajónkat, meg az orra által felvert hatalmas hullámot. Tengeri élőlények, sajnos, nem mutatkoztak. Mind távolabb kerülünk a parttól, nemsokára kitárul előttünk a végtelennek látszó tenger enyhén hullámzó zöld tükre. Valami csodás, amikor az ember a nyílt tengerre kerül. A partot már alig látjuk.  De nem sokáig tart az élvezet, kis hajónk gyorsan megfordul, és jó tempóval haladunk Szuchumi fele. Már a kikötő közelében egyszer csak egy szovjet tengeralattjáró tűnik fel. Ezt eddig nem láttuk, így gondolom, biztos csak itt merült fel a tengerből. Még pár perc és vége, a móló mellett kikötünk. Esteledik lassan, vacsorázunk a turbázán, és aludni térünk. 

 

Augusztus 8.:

Reggeli után szép, de igen meleg időben még a városba megyek egyet s mást bevásárolni. Majd sietek vissza a turbázára, mert de. 11.kor indulunk már hazafele. Autobusz visz ki minket az állomásra, miközben Szuchumi más, igen szép részét ismerjük meg. A szuchumi-i állomásépület oly szépen, művészien van megépítve, hogy amint kiszálltunk az autobuszból, siettem tőle megfelelő távolságba, hogy lefényképezhessem.

Majd vonatra szálltunk és megindultunk Szocsi felé. Gyönyörű volt az út. Majdnem állandóan a tengerparton, rengeteg alagúton át, csomó délszaki fa között, állandóan élvezzük a tenger hullámverését, mely néha oly erős, hogy a part mentén óriási betontömbökből készült hullámtörőket kellett építeni. Rengeteg a kiépített strand, mind szépen berendezve, kis mentőhajókkal, ha netalán valakit a vízbefúlás környékezne. Az állomások, még a kis megállók is, igazán nagyon szépen, arab és grúzzal kevert görög stílussal vannak megépítve. Közben kis zivatart is kaptunk, aminek igen örültünk, mert nagy hullámokat vert a tenger az erős szélben. De kár, hogy nem hajón vagyunk. A tengerpartot magas hegyek és sziklák képezik.

Sajnos, az idő romlik, és csepergő esőben érünk be Szocsiba. Ennek az állomása talán még a szuchumi-i állomásnál is szebb. De az esőben alig lehet fényképet csinálni. Du. 4 óra van, sietünk az ottani turbázára, ahol ebédet kapunk, és utána megyünk várost nézni.

Szocsi kb. olyan, mint Szuchumi, szintén nagyon szép, csupa park és délszaki fa, csak az eső határozottan rontja a hangulatot. Nincs kedvem fürödni menni az esőben. Így a kikötőbe megyek, amely nagyon impozáns, nagyobb és jobban kiépített, mint a szuchumi-i. Hatalmas hullámtörő fal védi a kikötőt a viharoktól, melyen csak keskeny kijárás van, ahol a hajók elhagyhatják a kikötőt. Majd ismét visszatérünk a turbázára, ahol vacsora után autobusz vár minket, és megyünk az állomásra. Este 8 után érkezik a vonatunk, amely Kievbe visz minket.

Elhelyezkedünk a kocsinkban, illetve fülkénkben, úgy, ahogy előbb, és mihamarabb aludni térünk.

 

Augusztus 9.:

Valahol Rosztov után ébredtem fel. Miután ideutaztunkban már láttuk ezt az unalmas vidéket, nem sokat törődünk a kilátással, hanem többnyire heverészéssel töltjük a napot. Az egyedüli érdekesség Dnyepropetrovszk mellett a Dnyeper lenne, de oda csak valamikor este 11 tájon érkezünk, hát bizony nem várom meg, hanem lefekszem.

 

Augusztus 10.:

Az egyhangú ukrajnai táj szalad ablakunk előtt. De. 11.40-kor érkezünk meg Kievbe. Autobusszal várnak és ugyanabban az internátusban kapunk szállást, ahol ideutaztunkban. Nincs most közös program, mindenki a városban szaladgál, és igyekszik bevásárolni, amit lehet. Én is a várost járom, az üzleteket bújom és fényképezek. 14 órakor ebéd a megszokott szép étteremben, utána megint lótás-futás a városban. Én még egy balchár kalapot szeretnék venni, de hiába járom le a lábam, nem kapok. A legnagyobb kalapüzlet ti. inventurázik. Holtfáradtan dőlök este az ágyba.

 

Augusztus 11.:

Ma már - ha igaz - valóban utolsó útszakaszunkhoz érkeztünk, ma reggel 9.20-kor kell indulnunk haza. Autobusz szállít ki minket az állomásra, már vagy egy órával vonatindulás előtt kint vagyunk.

Közben még némi izgalmakon kell átesnünk. A fiúk közül ti. egynéhányan tegnap egész nap járták Kievet, és ún. Charkiv nevű villamos borotvát kerestek megvételre, amit igen dicsértek, hogy igen jó és olcsó. Egész nap járták az üzleteket, azonban borotvakészüléket kapniok nem sikerült. Erre bánatukban tegnap este a pénzüket Kievben különféle italokra és nyalánkságokra elköltötték. Ti. ezt a pénzt nem lehetett hazahozni Csehszlovákiába, hanem a Szovjetunióban kellett elkölteni, vagy visszaadni. Így reggelre már úgyszólván semmi pénzük nem maradt.

S reggel, amikor az állomáson ácsorogtunk, ott egy állomási eladóhelyiség­ben, íme, látták, hogy van Charkiv nevű  villamos borotvakészülék. Irtó mérgesek voltak, mert a pénzük már elment, nem tudták megvenni.

Majd érdeklődtünk a tolmácsunktól, hogy egy kocsiban kaptunk-e mindnyájan helyjegyet. Akkor tudtuk meg, hogy jegyeink még egyáltalán nincsenek, tehát helyjegyünk sem. Ti. azt a kievi Inturistnak kellett volna megvennie, és egy hivatalnokával nekünk az állomásra elküldenie. Azonban az említett hivatalnok, sehol nem volt látható. No, gondoljuk, hát hiszen még van idő, vagy 3/4 óra vonatindulásig. Azonban az illető hivatalnok vonatindulás előtt 20 perccel sem volt látható. Közben a vonat be is futott, a jegyek sehol.

Irtó mérges voltam, ha ti. ezt a vonatot elszalasztjuk, csak másnap reggel tudunk ugyanezzel a vonattal utazni, mert csak ez az egy vonat van Csap – Ĉierna n/T. irányában Csehszlovákiába. Vagyis ez egy napi késedelem. Én pedig már nagyon vágytam haza, eltekintve attól, hogy a hivatalban is már másnap kellene jelentkeznem szolgálattételre.

Végre, vagy 5 perccel vonatindulás előtt (a vonat Kievben 20 percig áll) befutottak a jegyek. Megkönnyebbülve szálltunk be és helyezkedtünk kényelembe a hálókocsiban.

Mindjárt indultunk is. Utunk alatt semmi érdekes nem történt. Az egyhangú ukrajnai vidék nemigen érdekel, a nap legnagyobb részét átalszom. Kb. este 1/2 11-kor érkeztünk Lembergbe. Ott a vonat kb. 15 percet állt, így leszálltam, hogy utolsó pár rubelemért még valami apróságot vásároljak. Egyszer csak nagy meglepe­tésemre a lembergi állomási hangszóró magyarul hívja fel a magyar csoport tagjait, hogy szálljanak be, mert mindjárt indul a vonat. A magyar csoporttal magával nem találkoztunk.

Közben számítjuk az időt, hogy hogy is fogunk mi hazaérni. Ti. a Szovjetunióból Csehszlovákiába, Ĉierna n/T. állomásra csak egy vonat fut be, éspedig reggel kb. 6-kor. Számítjuk az utazás tartamát, összehasonlítjuk azzal az időtartammal, amikor odafele utaztunk, de sehogy sem stimmel a dolog, túl rövidnek tetszik a mostani időtartam, nem hisszük, hogy mi valóban reggel 6-kor már Ĉierna n/T.-n, Csehszlovákiában leszünk. Míg végre egy okos emberünk rájött arra, hogy hiszen közben Csap után megint vissza kell igazítanunk az óránkat, hogy az a Csehszlovákiában dívó közép-európai időszámítással egyezzen. Itt van a két óra, amit visszautaztunkban nyerünk, odafele menet pedig elvesztettünk. Így már nyugodtak vagyunk, hogy idején otthon leszünk. S e boldog tudattal alszom el.

 

Augusztus 12.:

Valahol Munkács és Csap között járunk, amikor a kalauz jön ébreszteni, öltözzünk, mindjárt Csapon vagyunk, kezdődik az útlevél és vámvizsgálat. Mire felöltözünk, összepakkolunk, megreggelizünk, befutottunk Csap állomásra. Útlevél és vámvizsgálat simán folyt le. Nemsokára indulunk tovább, és pár perc múlva örömmel üdvözöljük hazánk földjét. Ĉierna n/T.-n is simán megy minden és így alig pár perc késéssel, kb. 8.30-kor reggel befutottunk a kassai állomásra, ahol feleségem és fiam vártak. Persze, óriási volt az örömöm, hogy épen, egészségesen ismét hazakerültem. A kijáratnál édesanyám várt. Ahogy feleségemmel és fiammal üdvözöltük egymást, még sorban elbúcsúztam csoportunk többi tagjától, akik többnyire leszálltak, hogy tagjaikat kissé kinyújtsák.

 

 

 

Ezzel végződik az Odysseám. Szép volt, kissé hosszú volt, felejthetetlenül szép volt, kár, hogy ilyesmi csak egyszer adódik az ember életében.

Dr. Timcsák A. Géza


 

A mappában található képek előnézete Kaukázus, 1959

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.